|
Szorcsik H. Viki párja megkérte a kezét
2012. január 10., kedd 12:53
Eljegyezték a Jóban Rosszban sztárját, Szorcsik H. Vikit. A színésznő most már menyasszonyként várja kisfia, András érkezését.
Még nem tudni, hogy Viki betölti-e a huszadik életévét a szülés előtt vagy sem. Az esély mindenképpen ötven-ötven százalék, ugyanis a színésznő bármelyik pillanatban világra hozhatja kisfiát. Az sem kizárt, hogy a TV2 egyik nagysikerű szorozatának Bencsik Beája egyszerre ünnepli majd a születésnapját születendő gyermekével, immár boldog menyasszonyként. A színésznő elárulta, hogy a lánykérés számára névnapi, születésnapi és karácsonyi ajándék is volt egyben. Viki párja egy virágcsokor közé rejtette el az eljegyzési gyűrűt és természetes nagy volt az öröm a lánykérés után. A sorozatsztár élete egyik legszebb napjaként emlékezik vissza ezekre a boldog pillanatokra. Viki nem csak az eljegyzésről, hanem az előtte álló feladatról is mesélt: elmondása szerint kislányt szeretett volna, párja viszont kisfiút. Egy ultrahangon derült ki, hogy kisfiuk lesz, de természetesen a színésznő így is nagyon boldog. Viki közel egy éve ismerte meg a párját és a kapcsolatuk néhány hét múlva komolyra is fordult, majd nem sokkal később tudták meg, hogy Viki gyermeket vár. A fiatal színésznő azóta ott hagyta a TV 2-n futó nagysikerű sorozatot, a Jóban Rosszban-t, így minden idejét az anyaságra tudja fordítani.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
|














