|
Olivérnek helyén van a szíve
RTL Klub
2011. augusztus 08., hétfő 09:51
A ValóVilág4 Vagánya rendhagyó módon ünnepelte születésnapját: buliját a Night of Hope jótékonysági rendezvénnyel kötötte össze.
VV Olivér krisztusi korba lépett. És úgy látszik, az idővel nemcsak a ráncok szaporodnak. Olivér születésnapi buliját a Night of Hope jótékonysági rendezvénnyel kötötte össze.
- Nem tudom, hogyan lehet úgy tükörbe nézni, hogy látjuk ezt, majd hazamegyünk és "jaj, de jó volt, megint mennyit kerestem". Szóval az a minimum, és ezt mindenkinek mondom, aki olyan cipőben jár, mint én, hogy eléggé ott van a köztudatban, hogy az a legkevesebb, hogy egy ilyen helyre eljön.
Kemény szavak, egy szókimondó embertől. Nem csoda, hisz a rendhagyó eseménnyel a gyermekprostitúció elleni küzdelmet és a mélyszegénységben élő családokat támogatják.
- Igazából tíz éve ez nekem szívügyem, csak eddig a melleimre jobban voltatok kíváncsiak - mondta Görög Zita.
- 17-18 éves korában az embert elkezdik érdekelni ezek a dolgok. Talán korábban is. Most már komolyabban vesznek. Két gyerekkel a hátam mögött most már megkérdeznek olyan dolgokról is, amikről korábban nem.
A bulin olyan fiatalok léptek színpadra, akik korábban éheztek és kilátástalan volt az életük. Most örömüket lelik abban, hogy megmutathatják, ők is lehetnek tehetségesek.
Olivér sok ismerősét felhívta, hogy legalább jelenlétükkel ösztönözzék az embereket az adakozásra, de egyedül Jerzy állt ki barátja mellett.
- Megeresztettem pár telefont, hogy jöjjenek el, de Jerzy-n kívül senki nem jött el. Ezt a részét nem is szeretném tovább ragozni.
Az este végén jelképesen átadták a gyerekeknek azt a dobozt, amiben az adományokat gyűjtötték. A jótékonykodás után pedig beindult a szülinapi zsúr. A nagy és csillogó ajándékok ezúttal elmaradtak, inkább a meghitt ünneplésé volt a főszerep.
Olivér szerint az adakozás és jótékonykodás egyáltalán nem korfüggő. Elhatározás kérdése. Saját bevallása szerint, hiába lett 33 éves, örökre kissrác marad. És talán pont ezért segít a rászoruló gyermekeken.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Alekosz, Betty, Való Világ, Fordított világ, VV Veronika, Cristofel, Jamie Oliver, elhízás, nacsa olivér, finlandia, komár lászló, goldie, hawn, Jerzy, lebukás, képek, Nemzeti Vágta, Hajas László, sztárfutam, vágta, fődíj,
 |
Sztárpletyka legfrissebb hírei |
 |
|
Legyél te is tag, itt csak nyerhetsz
|
|
|
|