|
Milyen veszélyek fenyegetik a gyereket a városban?
2010. szeptember 16., csütörtök 08:48
Manapság egyre inkább kitolódik az az időpont, amikor gyermekeink egyedül közlekedhetnek, szülői felügyelet nélkül. Hozzuk-visszük őket autóval, vagy megkérünk másokat, hogy hozzák el, vagy vigyék el például edzésre vagy szakkörre.
– Amikor a gyermek már képes szabályokat betartani, megfelelő a megosztott figyelme, veszélybelátása, és akarati életét szabályozni tudja, akkor már képes önállóan közlekedni – mondja Geist Klára pszichológus, családterapeuta. – Akkor engedhetjük el egyedül, ha megszerezte a megfelelő tapasztalatokat – ez elméletben nagyjából a kisiskoláskor, harmadik-negyedik osztályában, tehát 9-10 éves kor környékén valósul meg. Ehhez azonban sok minden szükséges. Egyrészt a látás, hallás, mozgás fejlettsége, a közlekedési ismeretek szintje, a készségek gyakorlása és az akarat és beállítódás megvalósulása – állítja a szakember.
A felsorolt készségek és képességek azonban mindenkinél más korban jutnak gyakorlati szintre.
– A gyakorlat azt mutatja, hogy gyermekek között óriási különbségek vannak. Sokan nem előrelátóak még ilyenkor, a jelenre fókuszálnak, nem képesek a következményeket figyelembe venni, sok dolog eltereli a figyelmüket, spontán módon cselekszenek, nem óvatosak – sorolja a pszichológus. – A testméretet tekintve tudomásul kell venni, hogy egy 120–140 cm-es gyermek a hatalmas iskolatáskával az esetlensége miatt is veszélynek van kitéve.
Marci esete nem egyedi. Kriszta kislánya, Aliz 8 éves volt, amikor egy tolató autó a házukból kihajtva szó szerint elgázolta a kislányt, akinek csak az volt a szerencséje, hogy az autó nem jött akkora sebességgel, hogy átmenjen rajta. Azért az agyrázkódást így sem kerülte el, és a zúzódások nyoma is sokáig meglátszott. A gyerekek figyelme gyakran elkalandozik: hiába tudják, hogy nem szabad átmenniük a piroson, vagy hogy ha nincs lámpa, akkor először balra, majd jobbra nézünk, és utána megyünk csak át az úton, mit sem érnek a jól betanult és agyonszajkózott mondatok.
Útvonal- és fejlődésfüggő
Mivel minden gyerek más, a gyakorlat azt mutatja, hogy a 9–12 éves gyerekek azok, akik már képesek önállóan közlekedni, ha megtanítjuk nekik. Persze ehhez fontos, hogy már a korai években, oviskortól a gyermekkel gyalogosan is közlekedjünk, és megtanítsuk őket a szabályok betartására.
– A szülő modellként is szolgál: ha mi magunk piros lámpánál szaladgálunk át, sietségünkben rövid és veszélyes útvonalakat választunk, akkor sajnos a gyerek is ezt tanulja meg – véli Geist Klára. – A járdasziget, zebra, jelzőlámpa ismeretét és használatát már a nagycsoportosok is ismerik és betartják. Tudja még, hogy ne lépjen elő akadály mögül, és minél gyorsabban és körültekintőbben keljen át az úttesten. Ne bámészkodjon, ne mobilozzon.
Rögzítsük az ismereteket!
– Bence most 9 éves, harmadik osztályos. Másodiktól kezdve egyedül jár haza az iskolából, ebéd után. Természetesen féltjük: ha hazaér, fel kell hívnia, hogy szerencsésen hazaérkezett. De mielőtt ezt megengedtük volna neki, többször is végigmentünk az útvonalon, felhívtuk a figyelmét arra, hogy mikre figyeljen, és hogy nem szabad senkivel elmennie – meséli Judit.
A szakember azt tanácsolja, hogy az iskolából hazafelé vezető útvonalat többször tegyük meg együtt, és mindig hívjuk fel a gyerek figyelmét a veszélyes helyekre, ahol fokozottan figyelni kell. Majd néhányszor kérjük meg őt, hogy vezessen haza minket.
– Ne aggódjuk túl a dolgot, bízzunk benne. Ha a gyerek büszke önmagára, és szívesen közlekedik, biztassuk. Ha látjuk, hogy bizonytalan és fél, akkor ne erőltessük a dolgot, majd néhány hónap múlva kezdjük újra. Figyeljünk, nehogy a saját aggódásunkat ültessük a gyerekbe – ajánlja a pszichológus. – Fontos, hogy önállóan ismerje az útvonalat, ne bízzuk a nagytesóra vagy az osztálytársra a tájékozódást. Amikor már egyedül közlekedik, kezdetben lessük meg őt, s tapintatosan figyelmeztessük később az észlelt hibákra. Persze nem kell hetekig a nyomában járni.
Mire érdemes/kell felhívni a figyelmüket?
- Amikor tanítjuk az útvonalat, akkor is érdemes felhívni a figyelmet a veszélyes helyekre, ahol fokozottan figyelni kell. Járdasziget, jelzőlámpa nélküli kereszteződés, elhagyott utca.
- A rövidebb útvonal helyett inkább a biztonságosabb, emberek által körülvett útvonalat válasszuk.
- Mindig legyen idő közlekedni és odaérni, mert sok baleset a késés miatti rohanásból származik.
- Már korábban tanítsuk őt a megbízható, „jó” felnőtt és a „gyanús” felnőtt felismerésére. Ne a bizalmatlanságot ültessük belé, inkább egészséges bátorságot. Például gyermekes szülőtől bátran kérhet segítséget, vagy egy üzletbe is bemehet, ha gond van.
- Mobiltelefon legyen nála. Szóljon, mikor indul, mikor érkezett meg, vagy ha útközben gond van, álljon meg valahol telefonálni. A „menő” készüléket ne hurcolja kézben, és közlekedés közben ne mobilozzon, például úttesten átkelve vagy a járművön ne játsszon a telefonjával.
- Tanítsuk meg, hogy senkitől semmit nem fogadunk el az utcán, és nem állunk le idegen emberrel.
- Beszéljük meg, hogy ki az az ismerős, akiben megbízhat, akivel elmehet, hiszen az erőszakot, bántalmazást sokszor a „látásból félig-meddig ismert” személyek követik el.
- Ha rossz az idő, rosszak a látási viszonyok, rohanni kell, vagy sok csomagjával esetlen a gyerek, akkor inkább kísérjük el.
- Az azonos útvonalon közlekedő társakkal mehet együtt, ez növeli a biztonságot, ám ne tereljék el egymás figyelmét például játékkal, és mindenki feleljen önmagáért.
www.nlcafe.hu
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kamaszkor, dackorszak, nevelés, taylor lautner, alkonyat, apa, barátnője, kelly clarkson, kórház, seattle, jótékony, férfi, nő, barátság, érzelem, kreatív, rajzolás, ceruza, anyajegy, bőr, dvitamin, hormonok, máj, kálcium, A-vitamin, melanoma, kullnacs, paraziták, vérszívók, Húsvét, allergia, ételreakció, tavasz, krémleves, szorongás, tünetek, kezelés, koraszülés, levegő, város, falu, sebestyén balázs, class fm, fogyókúra, sport nélkül, rio, divat, bikini, fürdőruhat, trend, kalap, fej, száraz, hámló, arc, tisztító,
 |
Mi Nők legfrissebb hírei |
 |
|
Legyél te is tag, itt csak nyerhetsz
|
|
|
|