– Amikor a gyermek már képes szabályokat betartani, megfelelő a megosztott figyelme, veszélybelátása, és akarati életét szabályozni tudja, akkor már képes önállóan közlekedni – mondja Geist Klára pszichológus, családterapeuta. – Akkor engedhetjük el egyedül, ha megszerezte a megfelelő tapasztalatokat – ez elméletben nagyjából a kisiskoláskor, harmadik-negyedik osztályában, tehát 9-10 éves kor környékén valósul meg. Ehhez azonban sok minden szükséges. Egyrészt a látás, hallás, mozgás fejlettsége, a közlekedési ismeretek szintje, a készségek gyakorlása és az akarat és beállítódás megvalósulása – állítja a szakember.

A felsorolt készségek és képességek azonban mindenkinél más korban jutnak gyakorlati szintre.
– A gyakorlat azt mutatja, hogy gyermekek között óriási különbségek vannak. Sokan nem előrelátóak még ilyenkor, a jelenre fókuszálnak, nem képesek a következményeket figyelembe venni, sok dolog eltereli a figyelmüket, spontán módon cselekszenek, nem óvatosak – sorolja a pszichológus. – A testméretet tekintve tudomásul kell venni, hogy egy 120–140 cm-es gyermek a hatalmas iskolatáskával az esetlensége miatt is veszélynek van kitéve.

Marci esete nem egyedi. Kriszta kislánya, Aliz 8 éves volt, amikor egy tolató autó a házukból kihajtva szó szerint elgázolta a kislányt, akinek csak az volt a szerencséje, hogy az autó nem jött akkora sebességgel, hogy átmenjen rajta. Azért az agyrázkódást így sem kerülte el, és a zúzódások nyoma is sokáig meglátszott. A gyerekek figyelme gyakran elkalandozik: hiába tudják, hogy nem szabad átmenniük a piroson, vagy hogy ha nincs lámpa, akkor először balra, majd jobbra nézünk, és utána megyünk csak át az úton, mit sem érnek a jól betanult és agyonszajkózott mondatok.

Útvonal- és fejlődésfüggő

Mivel minden gyerek más, a gyakorlat azt mutatja, hogy a 9–12 éves gyerekek azok, akik már képesek önállóan közlekedni, ha megtanítjuk nekik. Persze ehhez fontos, hogy már a korai években, oviskortól a gyermekkel gyalogosan is közlekedjünk, és megtanítsuk őket a szabályok betartására.
– A szülő modellként is szolgál: ha mi magunk piros lámpánál szaladgálunk át, sietségünkben rövid és veszélyes útvonalakat választunk, akkor sajnos a gyerek is ezt tanulja meg – véli Geist Klára. – A járdasziget, zebra, jelzőlámpa ismeretét és használatát már a nagycsoportosok is ismerik és betartják. Tudja még, hogy ne lépjen elő akadály mögül, és minél gyorsabban és körültekintőbben keljen át az úttesten. Ne bámészkodjon, ne mobilozzon.

Rögzítsük az ismereteket!

– Bence most 9 éves, harmadik osztályos. Másodiktól kezdve egyedül jár haza az iskolából, ebéd után. Természetesen féltjük: ha hazaér, fel kell hívnia, hogy szerencsésen hazaérkezett. De mielőtt ezt megengedtük volna neki, többször is végigmentünk az útvonalon, felhívtuk a figyelmét arra, hogy mikre figyeljen, és hogy nem szabad senkivel elmennie – meséli Judit.

A szakember azt tanácsolja, hogy az iskolából hazafelé vezető útvonalat többször tegyük meg együtt, és mindig hívjuk fel a gyerek figyelmét a veszélyes helyekre, ahol fokozottan figyelni kell. Majd néhányszor kérjük meg őt, hogy vezessen haza minket.
– Ne aggódjuk túl a dolgot, bízzunk benne. Ha a gyerek büszke önmagára, és szívesen közlekedik, biztassuk. Ha látjuk, hogy bizonytalan és fél, akkor ne erőltessük a dolgot, majd néhány hónap múlva kezdjük újra. Figyeljünk, nehogy a saját aggódásunkat ültessük a gyerekbe – ajánlja a pszichológus. – Fontos, hogy önállóan ismerje az útvonalat, ne bízzuk a nagytesóra vagy az osztálytársra a tájékozódást. Amikor már egyedül közlekedik, kezdetben lessük meg őt, s tapintatosan figyelmeztessük később az észlelt hibákra. Persze nem kell hetekig a nyomában járni.

Mire érdemes/kell felhívni a figyelmüket?

1. Amikor tanítjuk az útvonalat, akkor is érdemes felhívni a figyelmet a veszélyes helyekre, ahol fokozottan figyelni kell. Járdasziget, jelzőlámpa nélküli kereszteződés, elhagyott utca.
2. A rövidebb útvonal helyett inkább a biztonságosabb, emberek által körülvett útvonalat válasszuk.
3. Mindig legyen idő közlekedni és odaérni, mert sok baleset a késés miatti rohanásból származik.
4. Már korábban tanítsuk őt a megbízható, „jó” felnőtt és a „gyanús” felnőtt felismerésére. Ne a bizalmatlanságot ültessük belé, inkább egészséges bátorságot. Például gyermekes szülőtől bátran kérhet segítséget, vagy egy üzletbe is bemehet, ha gond van.
5. Mobiltelefon legyen nála. Szóljon, mikor indul, mikor érkezett meg, vagy ha útközben gond van, álljon meg valahol telefonálni. A „menő” készüléket ne hurcolja kézben, és közlekedés közben ne mobilozzon, például úttesten átkelve vagy a járművön ne játsszon a telefonjával.
6. Tanítsuk meg, hogy senkitől semmit nem fogadunk el az utcán, és nem állunk le idegen emberrel.
7. Beszéljük meg, hogy ki az az ismerős, akiben megbízhat, akivel elmehet, hiszen az erőszakot, bántalmazást sokszor a „látásból félig-meddig ismert” személyek követik el.
8. Ha rossz az idő, rosszak a látási viszonyok, rohanni kell, vagy sok csomagjával esetlen a gyerek, akkor inkább kísérjük el.
9. Az azonos útvonalon közlekedő társakkal mehet együtt, ez növeli a biztonságot, ám ne tereljék el egymás figyelmét például játékkal, és mindenki feleljen önmagáért.

www.nlcafe.hu