Facebook
Cimke: uzsonna Találatok száma: 122

Könnyebb a tanulás megfelelő folyadékbevitellel
Ha nem fogyasztunk elegendő folyadékot, nem csak a fizikai, de a mentális koncentrációs képesség is romlik.
Megfelelő folyadékpótlással könnyebben megy a tanulás is
Budapest, 2012. szeptember 20. – A megfelelő folyadékpótlás bizonyítottan szerepet játszik az egészségmegőrzésben, segíti a jó közérzet és teljesítőképesség fenntartását. A folyadékhiány nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is problémákat okozhat, érzékelhetően rontja a koncentrációs képességet és a rövid távú memóriát. Különösen igaz ez a gyermekekre, hisz testük víztartalma valamivel magasabb, mint a felnőtteké. Esetükben még fontosabb a megfelelő hidratáltság a tanulási teljesítményük és az egészséges testi fejlődésük szempontjából is. Ráadásul – ha más okból is, de az idősebbekhez hasonlóan – gyakran feledkeznek meg az ivásról, és többször kapnak el olyan lázzal, hányással, hasmenéssel járó betegségeket, amelyek növelik a kiszáradás veszélyét. A szülőknek, tanároknak tehát a gyermekek megfelelő folyadékbevitelére otthon és az iskolában eltöltött órák alatt is külön oda kell figyelniük, kánikulában vagy betegség esetén még fokozottabban!
Ételek, melyektől az agyunk is beindul
A rohanó mindennapokban egyre kevesebbet figyelünk oda a helyes táplálkozásra. Pedig a megfelelő étrend nagyban hozzájárul agyunk optimális működéséhez.
Fogyj a negatív kalóriás diétával!
A negatív kalória diéta alapja, hogy főként olyan tápanyagokat vegyünk magunkhoz, melyeknek a kalória tartalma messze alatta marad annak a mennyiségnek, melyre a megemésztésükhöz van szükség.
Mi köze Jennifer Lopeznek az almákhoz? Most kiderül...
Jennifer új, fiatal barátja miatt akar fogyni. Reméli, hogy ezzel az étrenddel hetente 2-3 kilót is le tud majd adni.
Fogyj az édes ananásszal!
Kitűnő gyümölcs a fogyókúrához az ananász, hiszen zsírégető, és kilója csak 300 kalóriát tartalmaz.
Barackos csiberagu
Már unod az egyhangú ételeket? Változtass! Kövesd receptjeinket minden nap! Mai receptünk barackos csiberagu, finom, ízletes, mégis könnyen elkészíthető!
Petyhüdt kar, toka és úszógumi ellen
A kényes területek formálásában csak az edzés és speciális étrend segíthet.
Diéta hajhullás nélkül
Sok fogyókúrázót riogatnak azzal, hogy a diéta miatt kihullik majd a haja. Ez egyszerűen nem igaz. Csupán arra kell figyelni, hogy a diéta alatt is kiegyensúlyozott maradjon a táplálkozásunk.
Így faragj le 4 centit a hasadról!
A bélflóra helyreállításával megszabadulhatsz a puffadástól és a hasi hízást okozó mérgektől.
Edd magad fiatallá
A táplálkozás a természet egyik legjobb orvossága. Ha helyes az étrendünk, jobb lesz a közérzetünk, fokozhatjuk munkabíró képességünket, és késleltethetjük az öregedést.
Biztos fogyás minden nap
Szenvedsz a felesleges kilókkal? Velünk leadhatod, két szabályt tarts be: semmi nasi és sok mozgás!
Szokj le a dohányzásról, enyhítsd az elvonási tüneteket!
Klima Anita dietetikus nem fogyókúrát, hanem „csak" egy egészségesebb étrendet ajánl. Aki emellett mindenképpen szeretné elkerülni a súlygyarapodást, az sportoljon rendszeresen! Emellett, minden nap, ébredés után igyál meg egy nagy pohár vizet. Ez segít a méregtelenítésben.
TIPPEK koratavaszra
Minden évszaknak megvannak a saját kihívásai, hamarosan kitavaszodik, fontos, hogy törődjünk magunkkal és szeretteinkkel.
Diéta szőlővel és rizzsel
Lassan beérik a legzamatosabb szőlő is, amely nem csak ízletes és egészséges, de alkalmas arra, hogy megtisztítsa a szervezetünket a méreganyagoktól. Megszépíti a bőrt, energiával tölt fel, és segítségével éhezés nélkül szabadulhatunk meg felesleges kilóinktól.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 105.
A Székelykáposzta egy igazán hazai, és igazán kiváló étel. Bár oda kell figyelnünk, hogy nagyon kevés zsíradékot használjuk vagy egyáltalán ne is használjuk!
Diétás étkek ha fogyásra vágysz 111.
A sárgabarack Hihetetlenül gazdag A vitaminban, az A provitaminjában a béta karotinben Van benne még kálium, kalcium foszfor, továbbá C vitamin és kén, aminek köszönheti édeskés, savanyú ízét. A sárgabarack nagyon értékes gyümölcsünk.
Diétás étkek ha fogyásra vágysz 112.
Az alma tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, magnéziumot, nátriumot, káliumot nyomelemeket, A vitamint, B komplex vitaminokat, kevés C vitamint. A B vitaminok rendkívül jó hatással vannak az emésztésremert serkentik a táplálék felszívódását.
Diétás étkek ha fogyásra vágysz 110.
Eredetileg Dél-Amerikából származik. Friss ízét a benne található alma- és citromsavnak köszönheti. Tartalmaz fehérjét, kálciumot, káliumot, foszfort, vasat, valamint B1-, B2-, B6- és C-vitamint. Cukorbetegek, túlsúlyosak is bátran fogyaszthatják.
Diétás étkek ha fogyásra vágysz 109.
A lenmagnak elég markáns íze van. Célszerű először kisebb mennyiséggel hozzászoktatni magad és gyermeked. Olaj- és fehérjetartalma nagy, jó étrendi hatású takarmány. Újabban az emberi táplálkozás ban is előtérbe került (lenmagos kenyér).
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 108.
A kivi ásványi sóban és vitaminban rendkívül gazdag gyümölcs. Fontos nyomelemeket, ballasztanyagokat, ásványi anyagokat, E és C vitamint tartalmaz. A benne található C vitamin, az egyik legsokoldalúbb vitaminunk, ami elsősorban a fertőző betegségektől óv meg, de fontos szerepe van az energiaszolgáltató folyamatokban is. Hiánya fáradtságot, szervezetünk védekezőképességének csökkenését okozza. A kivi azért is jó vitaminforrás, mert szinte kizárólag nyersen fogyasztjuk, így tökéletesen hasznosul minden vitaminja. Mindemellett kevés kalóriát tartalmaz.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 107.
Az a zöld, sűrű lé, amivel a gyerekeket ijesztegetik az óvodában, az a spenót - alias paraj - nevű zöldségnek csak az egyik lehetséges elkészítési módja - ráadásul annak is egy erősen lebutított, elkorcsosított változata. Mindemellett, bárhogy is erősködnek, nem is a legegészségesebb: míg a nyers "perzsafűnek" - ahogy ázsiai származására utalva a 19. századi szakácskönyvekben emlegették - rendkívül magas oxál -, folsav- és B-vitamin-tartalma van, addig a főzött változatban az oxálsav, a benne lévő kálciummal szervetlen anyaggá válva vesekőképződésre hajlamosít; a B-vitamin-tartalom jelentősen csökken, a folsav pedig, hőérzékenysége folytán, egyszerűen eltűnik.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 106.
A tegnapi székelykáposzta után ma light-os nap következik. De ne szomorkodjunk vacsira megint lehet enni sertésragut és gyümölcsben sem szenvedhetünk hiányt.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 104.
A kapor konyhánk egyik fontos fűszernövénye és kiváló gyógyhatásáról is ismert. Az ősidőkben oly becsben tartották, hogy adófizetőeszközként a pénz helyettesítette. A kaprot használhatjuk egészben vagy őrölve. A csecsemők részére édesköményből is készíthetünk teát, mely a kaporhoz hasonló gyógyhatásokkal bír.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 103.
Táplálkozási szempontból a sárgarépa legnagyobb értékét magas bétakarotintartalma jelenti, de ez a zöldség más karotinokban is bõvelkedik (pl. alfakarotin). A vér alacsony bétakarotinszintje fokozhatja egyes rákbetegségek kockázatát, és ez a növényi festékanyag a többi karotinhoz hasonlóan jelentõs antioxidáns, így a szabad gyökök károsító hatásával szemben véd.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 102.
A karalábé mindazt tartalmazza, ami egy kora-tavaszi zöldségre jellemzõ. Legtöbb benne a kálium, de jó az elosztás aránya a kalciummal és a magnéziummal, hogy egymás felszívódását segítsék. Tartalmaz még számos ásványt, valamit jelentõs mennyiségû A és B vitamint. Gyógyhatását ugyan a vitamin és ásvány anyagoknak köszönhetjük, de értékük növeléséhez hozzájárulnak a benne levõ enzimek is, amelyek elõsegítik az emésztést.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 101.
Ezt a diabetikus jamet, nem csak cukorbetegek fogyaszthatnak, hanem mi is fogyókúrázok. Ugyebár kevés cukortartalma miatt nem hízlal...elöszőr furcsa íze lesz, de nagyon finom reggeli készülhet vele.
Diétás étkek- Ha fogyásra vágysz 100.
A halat nem mindenki szereti, pedig a legegészségesebb húsfélénk. A dietetikusok szerint hetente egyszer illik fogyasztani. A legértékesebb fehérhúsú táplálékunk a hal.
Diétás étkek- Ha fogyásra vágysz 99.
Az őszibarack remek tisztító hatású gyümölcs, kitűnő táplálék, de sose fogyasszuk zölden, és nem tanácsos sokat enni belőle! Az őszibarackot és nektarint elsősorban nyersen fogyasztják, de népszerű a süteményekben (gyümölcstorta), gyümölcslevesek összetevőjeként, befőttként, lekvárként, rostos és szűrt italként, nektárként stb. Finom pálinkát főznek belőle.
Diétás étkek- Ha fogyásra vágysz 98.
A szilva és aszalt szilva az egyik legjobb vértisztító. A szilva frissen is serkenti az emésztést, az aszalt szilvában ugyanazt az értéket megtaláljuk, de sûrítve. Az aszalt szilva a legeredményesebb a székrekedés ellen. A kálium szabályozza, normalizálja a szív ritmusát és segít a test salakanyagainak kiürítésében.
Diétás étkek- Ha fogyásra vágysz 97.
Mai ismereteink alapján a méz közel 70-féle gyógy-, és fiziológiai hatással bír. A méz kiváló szénhidrátforrás, mely gazdag ásványi anyagokban, tartalmaz vitaminokat, s szerves savakat, illóolajokat és fontos enzimeket. Találhatók még benne aminosavak, fehérjék és egyéb bioaktív anyagok. 81%-ban főleg monoszacharid cukrot tartalmaz. 22 féle makro-, és mikroelem található benne. Elsősorban C és B vitamin, folsav és nikotinsav a leglényegesebb vitamintartalma.
Diétás étkek- Ha fogyásra vágysz 96.
Fogyókúrák alatt az ember ritkán jut olyan finomsághoz, mint a lecsó. Nagyon sok vitamin van benne, ezért fontos táplálék is egyben. AZ elkészítésénél fokozottan ügyeljünk arra, hogy ne tartalmazzon zsíradékot.
Diétás étkek- Ha fogyásra vágysz 95.
A narancslé vagy narancsdzsúsz narancsból (Citrus aurantium) facsarásos technikával készült ital, melyet legnagyobb mennyiségben Argentína és az USA exportál. Nagyipari gyártása során a narancsot rendszerint szárított formában importálják, majd leforrázzák és különböző anyaggal hígítják, vagy bepárlással sűrítményt készítenek belőle. A folyékony állapotban szállított narancslevet a gyártók egymás között közvetlen narancslének is nevezik.
Diétás étkek- Ha fogyásra vágysz 94.
A cékla a köztudatban mint vérszaporító ismert. Ha azonban megvizsgáljuk vastartalmát, arra következtethetünk, hogy más növényekhez viszonyítva semmivel sem tartalmaz több vasat. S ez az állítás mégsem változtat a tényeken. A cékla ugyanis az a zöldségféle, amelybõl a test legjobban tudja hasznosítani a vasat. A vér vörös vérsejtjei tudják leginkább alkalmazni. A cékla nátrium tartalma magas, a kalcium tartalma azonban alacsony. Ez a tulajdonsága akkor érvényesül a test számára pozitívan, ha fõzve, vagy konzervként fogyasztjuk.
Diétás étkek- Ha fogyásra vágysz 93.
A zöldpaprika a csemegepaprikák (Capsicum annuum var. grossum) egyik legfontosabb, a Kárpát-medencében nagy területen termesztett fajtatípusa. Gyakran étkezési paprikának is nevezik, ez azonban több más típust és változatot is jelenthet (bell paprika, paradicsompaprika stb.) Egyes fajtái egyáltalán nem csípősek (0 Scoville-egység, azaz SHU), más fajtáinak csak az erei csípősek. Rosttartalma 4,2%[1]
Diétás étkek- Ha fogyásra vágysz
A zöldbab egyik fõ táplálékunk a nyári hónapokban. A zöldbabban nincs kiemelkedõen magas ásvány, sem sok vitamint tartalmaz, de az arányos elosztás megbecsülendõ. A többi vitaminnál talán szokatlanul nagy mennyiségben a folik sav található, a B9 vitamin.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 91.
A lilakáposzta őshazája Kis-Ázsiában található, azonban igen korán átkerült Európába is, ahol a rómaiak és a görögök, csodaszernek tartották. Igen nagy fagytűrő képességének köszönhetően hamar elterjedt a kontinensen. Egészséges, hibátlan, élénk, de nem sötét lila, közepes méretű példányokat vásároljunk. Ha csak kisebb mennyiségre van szükségünk, akkor nyugodtan válasszuk a darabolt példányokat, ha lehet azokat, melyek fóliázva vannak. Egészségügyi szempontból értékes magas B- és C-vitamin tartalma miatt, továbbá jelentős mennyiségű ásványi sót és fehérjét is tartalmaz.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 90.
A paradicsom Szemben más gyümölcsökkel, amik nyersebben a magasabb C-vitamin tartalom miatt egészségesebbek, a paradicsomnak főzve nagyobb a tápértéke, mert a likopin így könnyebben ki tud szabadulni a növényi rostok közül. Élelmezési célok mellett gyógyhatása is jelentős. A tomatin nevű alkaloidájából gombás betegségek, gyulladásos folyamatok elleni kenőcsöket készítenek. Hámozva a diétás étrendbe is alkalmazható, mert így könnyebben emészthetővé válik.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 89.
A tavaszi piacok pultjain üdítő színfolt a pirosló retek látványa. Magas vitamin- és ásványianyag-tartalma a tavaszi fáradtság egyik hatékony ellenszere.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 88.
A brokkoli sok A és C vitamint tartalmaz, de jelentős a thiamin, riboflavin, miacin, kalcium, és vastartalma is. A brokkolit már a rómaiak is ismerték és termesztették, Brassicának nevezték, ezt a nevet vette át az olasz nyelv is. Kuktafazékban készítve megóvhatjuk a benne lévő vitaminokat, és mélyhűtésre is alkalmas. Nem csak rózsája, hanem szára is ehető.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 87.
A cukkini nagyon sokoldalú, az ételkészítés során egyaránt alkalmas levesek, köretek, feltét, egytálételek, töltött és rakott ételek elkészítéséhez, de akár nyersen salátákhoz, zöldséglevekhez is felhasználhatjuk vagy mártásba mártogatva is fogyaszthatjuk, de savanyíthatjuk is. A zsenge terméseket célszerű salátákba felhasználni, vagy feltétként elkészíteni, míg a nagyobbak levesnek, köretnek alkalmasak.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 86.
Párolt zöldségekkel, vagy salátával isteni ebéd, de akár vacsora is lehet, lelkiismeretfurdalás nélkül ;)A zöldségfélék az emberi táplálkozásban nem csak biológiai energiaforrást jelentenek, hanem az emberi szervezet számára kis energia-felvétel mellett sok biológiailag értékes tápanyagot is. Fogyaszthatók nyersen, sütve, főzve, párolva, önmagukban vagy más zöldségfélékkel, egyéb élelmiszerekkel együtt, így sokféle elkészítési módot kínálnak.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 86.
A kalcium a túróban majdnem teljesen oldott formában található. Emésztésélettani szempontból a túró értéke hasonló a többi tejsavbaktérium kultúrával előállított tejtermékéhez. Alacsony zsírtartalma miatt viszonylag sok magas biológiai értékű fehérjét, valamint kalciumot és foszfort is tartalmaz, és alacsony energiatartalma miatt mindenkinek – különösen idősebb embereknek és fogyókúrás étrenden lévőknek – javasolt a fogyasztása.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 85.
Ma a bőség napja van, örülhetünk dietetikusunk kegyes hozzánk. Sültkrumpli??? Ilyet egy diétában, igen! Ehetünk, arra kell odafigyelni, hogy mikor és mennyit eszünk belöle. Sőt a napi kalória bevitelt sem szabad meghaladni.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 84.
A hal a legegészségesebb ételfélénk. Dietetikusok szerint egy héten egyszer illene/ik fogyasztani. Koleszterin mentes, ezért nem kell féltenünk szívünket.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 83.
Az ókori egyiptomiak után a görögök és a rómaiak az étkezést így jelezték: ab ovo usque ad mala, a tojástól az almáig. Tehát az étkezést almával fejezzük be. Az alma fogyasztása különösen fontos és ajánlott a kismamáknak, állapotos nőknek és gyermekeknek.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 82.
A sütőtököt - mint ahogy a neve is mutatja - rendszerint sütve fogyasztják. Sütéshez zárt tér kell, hogy jól átsüljön. Frissen kisülve legmagasabb az élvezeti értéke. Az íze cukortartalmától függően változó. Mostanában piacra került a sütésre különösen alkalmas kanadai tök. Jóval kisebb mint a hagyományos magyar sütőtök, alakja hosszúkás, kezelése praktikusabb. Megsütve íze garantáltan édes és kellemes.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 81.
Aki kalciumhiánnyal küzd, egyen sok kelkáposztát! De nemcsak kalciumban gazdag ez a zöldség, igen sok A-vitamint tartalmaz.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 80.
A zöldbab egyik fõ táplálékunk a nyári hónapokban. A zöldbabban nincs kiemelkedõen magas ásvány, sem sok vitamint tartalmaz, de az arányos elosztás megbecsülendõ. A többi vitaminnál talán szokatlanul nagy mennyiségben a folik sav található, a B9 vitamin.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 79.
Gyakran merül fel a kérdés, mi különbség a dzsem, illetőleg a gyümölcsíz vagy lekvár között. Egyszerű a felelet: a dzsem darabos és a gyümölcs rostjait is tartalmazza, esetleg a megpuhult gyümölcsszemeket is.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 78.
Mai menünkben nagy szerepet kap a gyümölcs, hiszen szerepel az összes étkezésben. A gyümölcs a vitamin bevitel miatt fontos a gyümölcs.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 77.
A fokhagyma antibakteriális és antimikotikus (gombaellenes) hatása révén légúti megbetegedések és a Candida albicans okozta fertőzések kezelésében használatos. Továbbá tágítja az ereket is. Rendszeres, kúraszerű alkalmazása csökkenti a vér káros LDL-koleszterin-szintjét, antioxidánsként serkenti az immunrendszert, csökkenti a mellkasi fertőzéseket, véralvadásgátló- és vérnyomáscsökkentő.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 76.
A nyers, zsenge friss cukorborsó kedvenc gyerekcsemege. Cukorborsóleves, és főzelék készülhet belőle, de más levesek, rizsesköretek, párolva saláták ízesítője, kiegészítője. Az egészséges, friss borsóhüvely a belső rétegének eltávolítása után ehető, a borsólevesben is nagyon jól használhatjuk.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 75.
A cékla, különösen tél végén, egyik legfontosabb vitamin- és ásványianyag-forrásunk lehet. A cékla szerteágazó gyógyhatását a benne található számos vitaminnak és ásványi anyagnak köszönheti. Mindenekelõtt sok káliumot tartalmaz, ami hozzájárul a test fiziológiai táplálásához, az izmok és az állóképesség növeléséhez, de ezenkívül gazdag még kalciumban, foszforban, vasban, nátriumban, kénben, valamint az antioxidáns tulajdonságú A-, B- és C-vitaminokban
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 74.
A tojás táplálkozás-élettani értéke rendkívül jelentős, mert majdnem minden tápanyagot, vitamint és ásványi anyagot - szénhidrát, C-vitamin és élelmirost ki- vételével - tartalmaz, ami az emberi táplálkozáshoz szükséges.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 73.
Így húsvét után a sok finomság és édesség után vissza kell térni az egészséges táplálkozáshoz. Figyeljünk a vitaminbevitelre, hiszen jön a tavaszi fáradtság.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 71.
Az ehető gombák legfontosabb tápanyaga a fehérje, amelynek összetételét az állati fehérjéhez hasonlíthatjuk, ezért húspótló ételként is számoljunk vele. A fehérjén kívül zsírokat, nagyon fontos ásványi anyagokat, vitaminokat, íz- és zamatanyagokat, étvágygerjesztő glutaminsavakat, antibiotikus anyagokat is tartalmaz.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 70.
A gabonafélékben az élelmi rostok a héjban és közvetlenül a héj alatt találhatók, számos vitaminnal együtt. Ezért fogyasszunk magvas, teljes kiőrlésű gabonából, rozsból, szójából készült kenyereket, péksüteményeket (félbarna, barna kenyér, rozscipó, Graham kenyér, Bakonyi barna kenyér, magvas kenyerek) és hántolatlan rizst.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 69.
Ez az egész évben beszerezhetõ zöldféle a levesek, zöldséges ételek többségének alkotóeleme, ezért valószínûleg senki sem gondolná, hogy nem fogyaszt belõle eleget. Érdemes azonban tudatosan is beiktatnunk táplálkozásunkba, hiszen karotinjai erõsítik az immunrendszert, védenek a szabad gyökök károsító hatásával szemben, és a daganatos betegségek megelõzésében is fontos szerepük lehet.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 68.
Ma a gyümölcsé a főszerep. Mindenki jól tudja mennyire fontos c- vitamin forrás a gyümölcs. Diéta alatt fokozottabb oda figyelést igényel a vitamin bevitel, ezért fontos a gyümölcs fogyasztása.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 67.
Mai menünkben dietetikusunk megenged nekünk egy szelet vöröshúst is, de csak módjával. Fontos a fehérje bevitel, hiszen sejtjeinknek valamiből táplálkozniuk kell.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 65.
A mandarin rengeteg A vitamint tartalmaz, valamint C vitamint. A B vitaminok is képviseltetik magukat, különösen sok a folik sav benne. Van benne bioflavon és szelén is. Egyik legértékesebb tartalma a szilikon, ami hozzájárul, hogy erõs csontozat fejlõdjön ki.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 65.
A zöld tea zsíroldó hatását francia klinikai vizsgálatok is igazolták: napi háromszor egy csésze zöld tea a főétkezések után, havonta minimum egy-két kilogramm súlycsökkenéssel jár. Anélkül, hogy változtatnánk étkezési szokásainkon, anélkül, hogy fogyókúráznánk, pusztán zöld tea ivásával is megszabadulhatunk súlyfölöslegünktől. Magyarországon ez nem olyan elhanyagolható téma: a férfiak között legalább harminc, a nőknél legalább negyvenöt százalékos az elhízás. Ha a túlsúly mellé még egy kockázati tényező társul, például a dohányzás, akkor a halálozási kockázat megkétszereződik.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 64.
A zöldborsó gyógyhatása szerteágazó. Gyógyítja az izmokat, az érrendszeri betegségeket, a gyulladást és az emésztési rendellenességeket a vér alvadékonyságot stb. Nagyon kevés az olyan zöldségféle, amelyben több a magnézium mint a kalcium. A zöldborsó segíti az emésztést, és alaposan hozzájárul a serkentéséhez, a rostjával, gyorsítja a belek féregszerû mozgása is. Ezzel a folyamattal a székrekedés is megszûnik, ha zöldborsót fogyasztunk.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 63.
Legfontosabb téli gyümölcs- és vitaminforrásaink a narancs és a citrusfélék, melyek természetes C-vitaminja hatásosabb, mint a tablettákban adagolt. Szent-Györgyi Albert szerint azért, mert a citrusfélékben bioflavonoidokkal együtt fordul elő, és ezek jelenlétében tartósabban, fokozottabban hat. Ezek a mikrotápanyagok értékes antioxidánsok is egyben, melyek bizonyos védelmet nyújtanak a degeneratív betegségek, így a rák és a szívbetegségekkel szemben.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 62.
Az emberiség az ősidők óta ismeri és értékes tulajdonságai miatt kedveli a mézet. Az iparszerű cukorgyártás megkezdéséig hosszú időn keresztül a méz volt az egyedüli édesítőszer. A méz alkotórészeinek nagy többsége különböző szénhidrátokból áll, ezen belül is a cukrok vannak többségben.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 61.
Sok gyümölcs és tejtermék fogyasztása nagyon fontos nem csak diétánk alatt. Fontos, hogy szervezetünk soha ne éhezzen, együnk többször kevesebbet.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 60.
Joghurt: Mi van benne? A natúr élőflórás joghurt a bélflóra regenerálódását segíti, magas kalciumtartalma pedig hozzájárul az egészséges csontozat fenntartásához. Tippünk: Kerüld a cukros verziókat, maradj az élőflórás, natúr változatnál!
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 59.
Az étkezések alapját a rostban gazdag, növényi eredetű élelmiszerek alkotják, kenyerek közül a korpás-, barna-, rozskenyér. A rozskenyér jótékony élettani hatása körülbelül kétszer olyan magas, mint fehér párjának.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 58.
A Texas Egyetem kutatói szerint más gyümölcslevekkel összehasonlítva a narancslé fogyasztása bizonyulhat a legelőnyösebbnek a kiújuló vesekövek megelőzésében. A zöldpaprika A magyar konyha egyik alapvető zöldség­e. Fogyasztjuk nyersen, főzve, spe­ciális magyar ételek (pl. lecsó, töltött paprika) alapanyagaként, de feldolgozva (pl. savanyítva) önmagában vagy egyéb zöld­ségfélékkel (káposzta, hagyma stb.) vegyesen is. Nyersen csak 1–2 hétig tartható el, de mélyhűtőben vagy feldolgozva sokáig megőrzi értékét.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 57.
A müzli elfogyasztásával számos vitaminhoz (B1-, B2-, B6-, B12-vitaminhoz), továbbá ásványi anyagokhoz (vashoz, mangánhoz, rézhez, káliumhoz, magnéziumhoz), ezenfelül az emésztéshez szükséges ballasztanyagokhoz jutunk. Akik hagyományos módon táplálkoznak, azok sokan hiányt szenvednek ezekből az anyagokból, ezenkívül túl sok fehérjetartalmú élelmiszert, konyhasót és kristálycukrot fogyasztanak, amelyek károsan befolyásolják egészségüket
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 56.
A rebarbara elég sok kalciumot tartalmaz, valamint nagy adag folik savat. Tápértéke azonban nemigen érvényesül, mert belsõleg csupán kis adagban használhatjuk a rebarbarát, hogy javunkra váljon és ne pedig ártson az egészségünknek.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 55.
A ropogós, korpás Korpovit kekszek nap mint nap hozzájárulnak a megfelelő táplálkozáshoz. Fogyókúra idején is gondoskodni kell arról, hogy a szervezet elegendõ vitaminhoz és ásványi anyaghoz jusson, különben fáradtság, izomgörcs teszi kellemetlenné a közérzetet.
Diétás étkek- Ha fogyásra vágysz 54.
Ilyen hidegben, diétánk idején nagyon jót tesz a saláta fogyasztása a vitaminok szempontjából. Ebben az időszakban nagyon kevés vitamint veszünk fel és ezt a szervezetünk hiányolja. Előzzük meg a bajt finom görögsalátával.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 53.
A cukkini fajták beltartalmi értékei hasonlóak, a tápértékének zöme a puha héjában rejlik. Alacsony energiatartalma (32 kcal/100 g) miatt fogyókúrában bátran ajánlható, illetve megfelelő ételkészítési eljárást alkalmazva, a legtöbb diétás étrendben felhasználható.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 52.
Fontos zöldségfélénk a paraj, mind tápanyagban, mind vitaminban gazdag. Diétánkból kihyghatatlan, hiszen kalóriatartalma igen alacsony, ugyanakkor tápláló.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 51.
Már hangsúlyoztuk, mennyire fontos naponta zöldségeket fogyasztani. Ősidők óta táplálkozásunk szerves részét képezi a zöldségek és gyümölcsök változatos tárháza. Zöldség és gyümölcs nem csak egészséges, de finom, együnk hát belőlük minél többet!
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 50.
Dietetikusunk mai menünkben vegyíti a vörös húst és a halat. Ez hogy lehet? A vörös hús egészséges, ha sovány részét fogyasztjuk. A hal elengedhetetlen diétánkból, hiszen a legegészségesebb hús. Figyeljünk oda, hogy ne füszerezzük túl, az nem tesz jót egészségünknek.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 48.
Diétánk alatt ne felejtsük el a folyadékbevitelt. Szervezetünknek fontos a mindennapi gyümölcs illetve zöldség fogyasztása. A fehérjét és a tejterméket sem szabad elfelejteni. Hiszen ezek a tápanyagok létfontosságúak. Mindegy, hogy diétázunk -e vagy sem.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 47.
Mai menünk főétkezésében diós- brokkolis hal -at fedezhetünk fel. Csupa egészséges és vitaminban gazdag táplálék. A brokkolinál vigyázzunk, hogy ne főzzük sokáig, a vitaminvesztés miatt. Vásárlásnál csak az élénkzöld színűt válasszuk. Akkor friss, ha a szára ropogós, könnyen törik.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 46.
Dietetikusunk ma nem halmoz el az élvezetekkel, de kárpótol minket majd az eredmény és az eper. Tele vitaminnal, az egészség megőrzéséhez elengedhetetlen növényi vegyületekkel. Lédús, C-vitaminban gazdag formás kis csoda, a hosszú téli hónapokban feltölti kiéheztetett testét és lelkét. És a színe, az illata! Mintha csak a színterápia doktorai találták volna ki!
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 45.
Ma diétás menünkben kétszer is megtalálható a kelkáposzta, de ennek oka van. Ez a zöldség gazdag vitaminban és remek csonterősítő. Kalciumtartalmát a szervezet ideálisan fel tudja használni a magnéziummal és a káliummal együtt.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 44.
A halfogyasztás egészséges, ezért szerepel diétánk menüjében. A halhúsban az életfontosságú tápanyagok egész sora található meg kedvező arányban. Fehérjetartalma magas, könnyen emészthető, teljes értékű fehérje. Alacsony energiatartalmát alacsony zsírtartalmának köszönheti.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 42.
Mai menünkben dietetikusunk azoknak is kedvez, akik a vöröshúst szeretik. A marhahús sok fehérjét és értékes kivonatanyagokat tartalmaz. Fehérjetartalma teljes értékű, tartalmazza az emberi szervezet számára szükséges összes esszenciális aminosavat.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 41.
A brokkoli nagyon értékes zöldségféle. Tápértéke igen magas, ugyanakkor kalóriatartalma alacsony. Vitaminokban – különösen karotinban és immunerõsítõ C-vitaminban – gazdag. Emellett sok értékes ásványi anyagot is tartalmaz: vízhajtó káliumot, csonterõsítõ kalciumot, valamint vérképzõ vasat.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 40.
A karalábé felhasználása igen változatos, sokféle ízzel kombinálható, például ahány ízesítés, annyiféle leves készülhet belőle, mindenki ízlése kielégíthető. Energiatartalma a káposztafélékhez hasonlóan alacsony (164 kJ/39 kcal) és a fiatal karalábé rosttartalma sem jelentős, ezért energiaszegény és kímélő jellegű étrendben egyaránt adható
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 39.
Finom és mégis kalória szegény? Létezik ilyen? Igen! Ilyen a mézes - mustáros csirkemell. A méz kihagyhatatlan, mert gyönyörű aranybarna szint és különleges zamatot ad a csirkének.
Diétás étkek - ha fogyásra vágysz 38.
A paradicsom az egyik legközkedveltebb zöldségfélénk. A paradicsomlében sok az A vitamin, ebből kifolyólag serkentően hat az imunrdeszerre. Kálium tartalmának köszönhetően elősegíti az emésztést.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 37.
Nincs tiltott étel csak kerülendő mennyiség. Figyeljünk oda, hogy változatosan táplálkozzunk, mindig együnk zöldséget, gyümölcsöt és tejterméket. Mai menünkbe becsempésztünk egy kis édességet, aminek gondolom mindenki örül.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágsz 36.
Mai diétás menünkben megtalálható a sóska, ami vitaminokban gazdag zöldség, fogyasszuk bátran. A fehérjebevitelt sem felejtsük el!
Diétás étkek35. - Ha fogyásra vágysz
A mindennapjainkban fontos, hogy fogyasszunk tejterméket, hiszen a kalcium nélkülözhetetlen szervezetünk számára. Nem utolsó sorban szem előtt kell tartanunk a minőség és mennyiségi táplálkozást.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 34.
Az egészséges étkezésben szinte mindent szabad, de vannak olyan ételek, amelyeket előnyben kell részesíteni. Alacsonyabb zsírtartalmú húsok fogyasztása, valamint ezek elkészítéséhez a növényi zsíradék ajánlott. Az étrendből soha ne felejtsük ki a gyümölcsöt és a zöldséget.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 33.
Az ehető gombák az élelmiszerek egy külön csoportját alkotják, bár gyakran a fűszerek, illetve a zöldségek közé is sorolják őket. Az ehető gombák legfontosabb tápanyaga a fehérje, amelynek összetételét az állati fehérjéhez hasonlíthatjuk, ezért húspótló ételként is számoljunk vele. A fehérjén kívül zsírokat, nagyon fontos ásványi anyagokat, vitaminokat, íz- és zamatanyagokat, étvágygerjesztő glutaminsavakat, antibiotikus anyagokat is tartalmaz. A saját gyűjtésű vagy vásárolt gombát feltétlen vigyük el gombavizsgálatra, amit bármelyik piacon magánszemélyeknek ingyen elvégeznek!
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 32.
A zöldpaprika a csemegepaprikák (Capsicum annuum var. grossum) egyik legfontosabb, a Kárpát-medencében nagy területen termesztett fajtatípusa. Gyakran étkezési paprikának is nevezik, ez azonban több más típust és változatot is jelenthet (bell paprika, paradicsompaprika stb.) Egyes fajtái egyáltalán nem csípősek (0 Scoville-egység, azaz SHU), más fajtáinak csak az erei csípősek. Rosttartalma 4,2%.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 31.
Magyarország híres a palacsintájáról. Teljesen mindegy, hogy előételként, levesbetétként, főételként, vagy pedig desszertként fogyasztjuk, Magyarországon óriási mennyiségben fogyasztják a palacsintát. Palacsintát készíteni nagyon egyszerű. Tulajdonképpen három dolog kell hozzá mégpedig: egy jó serpenyő, egy jó alaprecept és egy csekély gyakorlat. A palacsintasütőt felhevítem, beleteszek fél ek olajat, vagy zsírt, körkörös mozgatással szétfolyatom, a felesleget visszaöntöm. Ezután mintegy 0,1 dl (egy tejmerőkanálnyi) tésztát a serpenyőbe öntök és szétfolyatom. Erős tűzön megsütöm és megfordítom. Édes, vagy sós töltelékekkel tálalom. Édes töltelékek: túró, lekvár, dió, mák, fahéj, kakaó, csokoládé, vaniliakrém, puncs. Sós palacsintatöltelékek: káposzta, hús, gomba, burgonya.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 30.
A pirítós olyan kenyér, amit megbarnítanak azáltal, hogy forró hőnek teszik ki. A pirítástól a kenyér megkeményedik egy kicsit és könnyebben elbírja a rátéteket (például könnyebb megkenni).A szokásos eszköz pirítós készítésére a pirítóssütő, amelybe csak be kell helyezni a kenyeret, lenyomni az oldalán található kapcsolót; a pirítós magától kiugrik a végén. Ha a kenyér nem pirult meg eléggé, ugyanez újra megismételhető. Eredetileg a pirítóskészítés nem volt ilyen egyszerű: az első pirítóssütők csak a kenyér egyik oldalát tudták megpirítani egyszerre, a kenyeret tehát félúton meg kellett fordítani. Pirítós készíthető még grillsütő segítségével is. A pirítós mindig szeletelt kenyérből készül, ezért több cég forgalmaz előre szeletelt kenyérmárkákat, amelyek közül némelyiket kimondottan pirítóskészítésre szánják. A kenyér pirítását körültekintően kell végezni, nehogy odaégjen. A kenyeret nem lehet túl vékonyra vágni, és miután elkészült, azonnal ki kell venni, különben elszenesedik. A pirítóst általában vajjal vagy margarinnal megkenve fogyasztják. Az angolok szívesen tesznek rá lekvárt vagy marmalade-t is. Szendvicskészítésre is alkalmas.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 29.
Vidékünkön a legnagyobb mennyiségben a szilvát termelik a gyümölcsök közül, leszámítva a szõlõt. A háztartásban többféleképpen felhasználjuk és fogyasztjuk. A friss szilva rendkívül gazdag káliumban, ami a vér sav-lúg tartalmának egyensúlyát segíti elõ azoknál, akik sok fehérjét és keményítõt fogyasztanak. Tíz dkg aszalt szilvában 757 mg kálium található. Ha vitaminokból mennyiségre nincs is sok, de egymást segítik a felszívódásban. A szilva és aszalt szilva az egyik legjobb vértisztító. A szilva frissen is serkenti az emésztést, az aszalt szilvában ugyanazt az értéket megtaláljuk, de sûrítve. Az aszalt szilva a legeredményesebb a székrekedés ellen. A kálium szabályozza, normalizálja a szív ritmusát és segít a test salakanyagainak kiürítésében.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 28.
Kitűnő C-vitamin-, folsav- és ß-karotin-forrás, így joggal foglal el méltó helyet a rákprevenciós étrendben, sok más társával együtt. De ott a helye az indolszármazék-tartalmánál fogva is. Minél sötétebb zöld vagy kékeszöld a virágzata, annál több C-vitamint és ß-karotint tartalmaz. Kiemelendő továbbá a benne lévő tokoferol (E-vitamin), niacin, pantoténsav, B1- és B2-vitamin is. Azonban az ételkészítés során a vitaminok nagy része sérül, így a C-vitamin-veszteség kb. 35-40% pároláskor és 20-30% fagyasztás során. A rákprevenciós étrenden túl az energiaszegény (100 g brokkoli energiatartalma 24 kcal /100 kJ), rostdús étrend gerincét is alkothatja. Ellenben mint puffasztó zöldségfélét, nem alkalmazhatjuk epe- és bélbetegek diétájában. Alacsony a fehérje- (3,3 g/100 g), a zsiradék- (0,2 g/100 g) és a szénhidráttartalma (2,1 g/100 g) is. Vásárlásnál csak az élénkzöld színűt válasszuk. Akkor friss, ha a szára ropogós, könnyen törik. A hűtőszekrény zöldségtárolójában tartsuk és csak a felhasználás előtt mossuk meg. Felhasználhatjuk friss, mélyhűtött, nyers vagy hőkezelt formában is. Más zöldségfélékhez hasonlóan gyorsan, folyó víz alatt mossuk meg, soha ne áztassuk! Mindig győződjünk meg arról, hogy a brokkolirózsák között nem bújik meg "hívatlan vendég". Üdezöld marad, ha a főzés kezdetekor egy késhegynyi szódabikarbónát adunk hozzá. Szintén praktikus, ha kuktában készítjük el, hiszen így a zöldség vitamintartalmát megóvjuk azáltal, hogy a főzési idő lecsökken. Vigyázzunk, hogy sohase főzzük túl puhára! Egyaránt ismert hazánkban leves formájában, saláta-alapanyagként (a zsenge zöldség akár nyersen is felhasználható), köretként különböző formában, illetve elkészíthetjük húspótló fogásként. A brokkoliszárak meghámozva és feldarabolva spárga helyett is használhatók, akár lepények töltelékébe is.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 26.
A körte mérsékelt égövi gyümölcs. Több fajtája ismeretes, a legkorábbitól a késön érõig, amely valamikor csak a búzában, a padláson, ért be késõ õsszel, tél elején. Az egyik elterjedt és közkedvelt fajtája a Vilmos körte. Habár ugyanabba a családba tartozik, mint az almák, a körte nehezen tûri a szállítást, ezért leszedik érés elõtt, úgy szállítják, mire megérkezik, megérik. Ha kinn hagyjuk szoba-hõmérsékleten, néhány nap alatt megpuhul. A körte nem tartalmaz kiemelkedõ mennyiségû ásványi sót vagy vitamint. Tartalma azonban olyan összetételû, amelyet számos betegség gyógyítására felhasználhatunk. A gyomorbajosok és a vese bajosok számára a legjobb, ha a kicentrifugázott levét fogyasztják. A körtét általában gyulladásos betegségek gyógyítására használják, illetve az emésztési rendszerre és a légutak gyógyítására. Ez nem zárja ki azt, hogy a körte hasson az egész testre. Az átlagosnál nagyobb mennyiségû benne a boron, ami a csontok és az izmok állapotára jótékonyan hat. A körte ízletes gyümölcs. Többféleképpen fogyaszthatjuk. Azok, akiknek a veséjükkel probléma van, legjobb, ha a kicentrifugázott levét isszák. Ha szeretjük, egy kevés szegfûszeget is szórjunk rá. Keverhetjük más gyümölcslével is. Gyümölcssalátába is tehetjük. Ha fõzzük vagy befõzzük a körtét, ajánlatos néhány szegfûszeget beletenni, nemcsak kellemes ízt kölcsönöz, de a tartósításban is szerepet játszik.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 25.
Az eredeti kínai mandarin valószínűleg Indokínából származik, és innen terjedt át Indiába, Sri Lankára és a Fülöp- szigetekre. Sokáig csak Kínában és Japánban kultiválták, végül a 19. században került Európába, ezt követően pedig az Egyesült Államokba. Ma már a különféle mandarinfajokat világszerte termesztik, vagyis minden földközi- tengeri országban megtalálható, de Észak- és Dél- Amerikában, Dél- Afrikában, Ausztráliában és természetesen délkelet- ázsiai hazájában is. Maga a mandarin kifejezés az idők folyamán gyűjtőfogalommá vált, különböző fajtákra és nemesített formáira is használják. A hagyományos értelemben vett mandarin sárgás- narancssárga, és zamatos, azonban sok magot tartalmaz. Az érett gyümölcs kb. 3 napig tárolható el szobahőmérsékleten. Mint minden más citrusfélére, a mandarinra sem jellemző a tárolás közbeni, szedés utáni beérés.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 24.
Vacsorai menünk közé tartozik a görögsaláta.Igazi görög ízeket varázsolhatunk az asztalra ezzel a salátával. Magas vitamin és rosttartalommal rendelkezik. Fogyókúrában, lassult bélmúködésben javasolható.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 23.
Mai ebédünk a Székelykáposzta.Ez az étel csak akkor illeszthető fogyókúra alatt az étrendbe, ha sovány sertéshúsból, nagyon kevés olajjal és zsírszegény tejföllel készül. Kipróbálható natúr joghurttal is.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 21.
A főzelékek fogyasztásának előnye a jelentős rosttartalmukból adódó telítőértékük, ami - néhány kivételtől eltekintve (szárazhüvelyesek, zöldborsó, burgonya, tejes kukorica, sütőtök) - alacsony energiatartalommal párosul. Emellett bőségesen tartalmaznak ásványi anyagokat (káliumot, magnéziumot, foszfort), a vitaminok közül pedig elsősorban C-, B1-, és B2-vitamint. Az egészséges táplálkozásban jelentőségük ezért igen nagy; fogyasztásuk naponta javasolt. Étkezési szokásainkban eredményes változást az jelentene, ha a sűrített főzelékek mellett nagyobb szerep jutna a Nyugat-Európában igen népszerű, gőzölt, párolt zöldség- és főzelék-köreteknek. Igen előnyös, hogy az alapanyagok egész évben rendelkezésünkre állnak friss vagy tartósított (mélyhűtött, konzerv) formában.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 22.
Mai ebédünk egy már jól ismert étel a töltött káposzta.A töltött káposzta a magyar disznótor egyik fő étke, mely azonban más alkalmakkor is szerepel s következőképen készül: a savanyított fejkáposztaleveleket apróra vagdalt és paprikával fűszerezett hús- és rizskeverékkel megtöltik és begöngyölgetik, felállítva lábasba v. fazékba rakják, a közökbe felvágott káposztát tesznek s megfőzik. Körülbelül 2 órai főzés után a káposzta levét híg rántással feleresztik, összetöltik s egy forrantás után tejfellel zamatosítják.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 20.
Mai reggelink része a kávé.A kávé legismertebb hatóanyaga a koffein néven ismert alkaloid. Koffeint a kávén kívül kis mértékben tartalmaz a tea, a kóladió és a kakaó is. A koffein fokozza a szívműködést, az anyagcserét és a légzést, növeli a vérnyomást és a vérkeringési sebességet, tágítja az agyi ereket, szűkíti a bélben levő ereket, vizelethajtó. Megszünteti az álmosságot, javítja a hangulatot, stimulálja az agykérget, gyorsítja a gondolkodást, átmeneti teljesítménynövekedést idéz elő, amelyet rohamos teljesítménycsökkenés követ. Egy csésze kávé elfogyasztása után 5 perc múlva a test szinte minden szövetében kimutatható a koffein. Koncentrációja kb. félóra alatt eléri a maximumot, majd lassan lecsökken. 3-6 óra múlva a koncentráció mintegy a fele a maximumnak. Nagy koffeinadag (kb. 300 mg fölött) kézremegést, vértolulást, szívtáji nyomást okoz.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 19.
A banán, latin nevén "Musa paradisiaca", a trópusokon élő lágyszárú, bár sokszor fatermetű növény. Termését - mely valójában bogyótermés - világszerte fogyasztják. A banán gyümölcse görbe, melynek oka, hogy a kis banánok (melyek még egyenesek) eredetileg a talaj felé fejlődnek, de igyekeznek a Nap felé fordulni, emiatt meggörbülnek.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 17.
Mai diétás ebédünk marhahúsból készül.A marhahús sok fehérjét és értékes kivonatanyagokat tartalmaz. Rostos, tömör szerkezetű, színe téglavörös, vágási felülete márványozott. A marhahúsból készült ételek nagy körültekintést kívánnak, mert ha nem ismerjük a szakmai fogásokat, előfordulhat, hogy a hús rágós, élvezhetetlen lesz. A marhahús elkészítésének időtartama függ az elkészítés módjától, a hús vastagságától és minőségétől.
Diétás étkek- Ha fogyásra vágysz 16.
Vacsoránk egy finomság, amit talán kevesen ismernek, pedig közkedvelt ételről van szó ami nem más mint a madártej. A madártej eredetileg egy francia desszert. Eredeti neve "Oeufs á la neige". Sokak által kedvelt, ez az egyszerű édesség.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 15.
A tojás az emberiség ősi tápláléka, mely számos kivételes tulajdonsága miatt minden korban az érdeklődés középpontjában állt. Talán éppen ezért 1999 őszétől a tojásnak október második péntekén világnapja is van. A tojás táplálkozás-élettani értéke rendkívül jelentős, mert majdnem minden tápanyagot, vitamint és ásványi anyagot - szénhidrát, C-vitamin és élelmirost kivételével - tartalmaz, ami az emberi táplálkozáshoz szükséges. A tojás 7 g-nyi fehérjetartalmának egy kicsit több mint a fele a tojásfehérjében, míg 44%-a tojássárgájában található. A tojás 6 g-nyi zsírtartalma a sárgájában van, melynek csak egyharmada telített, kétharmada telítetlen zsírsavakból áll, mely arány táplálkozás-élettani szempontból optimálisnak mondható.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 14.
Mai reggelinkben felbukkan a narancslé. Narancslé vásárlásakor igencsak odakell figyelnünk, hogy milyen terméket vásárolunk meg. Sajnos általános tapasztalat, hogy a legtöbb narancslé dobozára 100% van ráírva, pedig gyümölcstartalma megsem közelíti azt, viszont cukortartalma annál inkább. Ha valóban 100%os narancslét szeretnénk inni, tartósítószer és hozzáadott cukor nélkül, akkor a legjobb megoldás, ha mi magunk facsarunk narancsot.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 13.
A diéta gyakori kiegészítője a sovány joghurt, ezért most leírtuk neketek hogyan is készül.A joghurt hevített tejbôl készül erjesztô mikroorganizmusokkal. A közönséges aludttejtôl csak a mikroorganizmusok fajtájában különbözik. Fôleg Lactobacillus bulgaricust és Streptococcus thermophilust tartalmaz (ezeket tiszta kultúrákban tenyésztik), míg az aludttej a tejben levô baktériumok (pl. Bacterium lactis aerogenes, Streptococcus lactis) közremûködésével keletkezik. Joghurtkészítéskor a tejet kissé besûrítik, majd kb. 95 oC-ról kb. 45 oC-ra hûtik, és 4–6% baktériumtenyészetet adnak hozzá. Néhány órán át 45 oC körüli hômérsékleten tartják. Ekkor a baktériumok a tejcukor egy részét tejsavvá és egy kevés alkohollá alakítják át, a fehérje pedig megalvad. A kész joghurtot poharakba töltik és lehûtik.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 12.
A magyarosított nevû citrancs a citrusfélék családjának legfiatalabb tagja, rózsaszínû és piros belsejû fajtáját ismerjük, mindkettõ savanykásan keserû. Már korábban is ismert volt, hogy fokozza néhány általános használatban lévõ gyógyszer, így vérnyomáscsökkentõ szer, nyugtató, immunszupressziós szer hatását, de egyes szakértõk szerint önmagában is gyógyító hatással bír. Hasznát veszik a fogyókúrázók is, kiegészítõként ugyanis felgyorsítja, hatásosabbá teszi a felesleges kilókkal való küzdelmet. Hatása egyrészt a grapefruit rostok rendkívül magas folyadékfelvevõ képességén alapul, mivel azok a folyadék hatására a gyomorban megduzzadva teltségérzetet keltenek. Másrészt képes a zsírok, az állati zsírok lebontására, ily módon koleszterinszintre is kedvezõ befolyással bír.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 11.
Mai étrendünkben megtalálható a hal is, ezért most írtunk neketek néhány jótanácsot a hal vásásrlásához, elkészítéséshez.A hal már szobahőmérsékleten is gyorsan romlik, s jégen tartva is jóval rövidebb ideig tárolható (2-4 napig), mint a melegvérű állatokból származó húsok. Így a legtisztább élő hallal dolgozni, de ha erre nincs mód, akkor figyelni kell az árulkodó jeleket: a friss (jegelt) hal szeme telt, tiszta, tükröző (az állotté apadt, homályos), a bőre és a pikkelyzete ép (a romlotté hiányos, lepedékes, illetve laza), a kopoltyúja vörös vagy rózsaszín (a bomlófélben levőé szürkés, sárgás vagy barnás és kellemetlen szagú).Másik ellenőrzési lehetőség ha az állatot vízbe dobjuk, ha lemerül az aljára, akkor használható, viszont, ha feljön a felszínre, vagy lebeg, akkor már bomlásnak indult.A mélyhűtött halaktól óvakodni kell, ha nincsenek tökéletesen átfagyva, mert egy ilyen tortúra után még könnyebben romlanak. (Emiatt a halra fokozottan igaz az, hogy az egyszer már kiengedett ételt sosem fagyasztjuk vissza.) Egyébként a gyorsfagyasztott halakat mindig lassan - 0 Celsius-fok közeli hőmérsékleten - olvasztjuk ki, s azonnal feldolgozzuk.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 10.
Az ideális müzli ötféle gabonából áll: búzából, árpából, zabból, kölesből és rozsból. A csíraképes magvaknak vegyszerezetlen termesztésből kell származniuk, hiszen nyersen fogyasztjuk el, őrölt, vagy pelyhesített formában. A müzli elfogyasztásával számos vitaminhoz (B1-, B2-, B6-, B12-vitaminhoz), továbbá ásványi anyagokhoz (vashoz, mangánhoz, rézhez, káliumhoz, magnéziumhoz), ezenfelül az emésztéshez szükséges ballasztanyagokhoz jutunk.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 9.
Változatos, de könnyen elkészíthető ételek várnak ránk. Tojás is megtalálható mai étrendünkben, sárgájának ugyan magas a koleszterintartalma, de nagyon egészséges és ha betartjuk a mértékletességet akkor nem okozhat gondot.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 8.
Tápláló reggeli és sok gyümölcs jellemzi a mai diétás étrendünket.Legnagyobb örömünkre túrórudit is ehetünk,ami nemcsak finom, de édesebbé is teszi napunkat. A csoki sok diétából hiányzik, pedig kis mennyiségben csak jót tesz.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 7.
Ma a bőség napja van!Dietetikusunk kegyes volt hozzánk és azoknak is kedvezett akik a disznóhúst részesítik előnyben. Mai menünkben megtalálható a sertéskaraj, a pizza, a müzliszelet, zöldségek és a gyümölcsök is, mégsem haladjuk meg az 1329 kcalt.
Diétás étkek- Ha fogyásra vágysz 6.
Kétféle hús található a mai diétás étrendünkben, a tengeri hal és a csirke. Mindkét hús kimondottan ajánlott a diétázóknak és azoknak is, akik egészségesebben akarnak élni. A csirkemell kalóriaszegény és sovány húsnak számít, mégis tele van fehérjével, ezért kitűnően ajánlott a reform étrendhez. A tengeri halról pedig régóta tudjuk, hogy táplálkozás-élettani szempontból igen értékes. Teljes értékű fehérjét, A-, B1-, B2-vitamint, kalciumot, foszfort, vasat tartalmaz legnagyobb mennyiségben. Több vizet és jóval kevesebb zsírt találunk benne, mint a melegvérű állatok húsában, ezért könnyebben emészthető.
Diétás étkek- Ha fogyásra vágysz 5.
Ezen a napon tejet is fogyaszthatunk, persze szigorúan csak az alacsony zsírtartalmút. A tej az egyik legjelentősebb kalciumforrásunk. Napi hat-hét dl tej elfogyasztása már fedezi kalciumszükségletünket, megőrzi csontozatunk és fogaink épségét, megakadályozza a csontritkulás kialakulását.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 3.
Dietetikusunk ma igazán kegyes volt hozzánk! Étrendünkbe nem csak a már megszokott zöldségek, gyümölcsök kerültek be, de még egy szelet pizzát is elfogyaszthatunk, méghozzá vacsorára!A mai étrendünk kalória tartalma mindössze 1125!
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 2.
Mai étrendünk mindössze 1302 kalóriát tartalmaz. Változatos és finom ételeket ehetünk ezen a napon, és az édes ízeket sem kell hanyagolnunk.
Diétás étkek - Ha fogyásra vágysz 1.
Most induló cikksorozatunkban, dietetikusunk segítségével azoknak szeretnénk íránymutatást adni akik nem tudják hogyan étkezzenek ha fogyni szeretnének. A hét öt napján alacsony kalória tartalmú teljes étrendet - reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora- állítunk össze nektek.
Top-Fit Info
A testedre is figyelsz annyira, mint a ruháidra?
Sok-sok órát töltünk naponta a tükör előtt, csinosítjuk, igazítjuk magunkat, a sminkünket, szinte kezünkhöz nőtt a hajvasaló vagy éppen a szempilla pödörítő. Kínosan ügyelünk a színek harmóniájára, a ... > bővebben >>>
Így védekezünk mi - a fogamzásgátlásról
A fogamzásgátlók alkalmazásával kapcsolatos spontán aggodalmak jellemzően nem a tabletta hatékonyságára vagy a szedés körülményességére fókuszálnak, hanem sokkal inkább a testre gyakorolt közvetlen ha... > bővebben >>>
Szépségápolás
Fehér fogak mellékhatások nélkül? A Paris Smile-nál lehetséges!
Irigyelve nézed a hollywoodi sztárok fehéren ragyogó fogait? Nem mersz bátran mosolyogni, ha társaságban vagy, mert hiába tisztítod rendesen, a fehérítő hatásúnak ígért fogkrém hasztalannak bizonyul? ... > bővebben >>>
Szüless újjá Cleopátraként a Swiss Beauty Fashion termékeivel
Elképzelted már, milyen lehetett évszázadokkal ezelőtt nőnek lenni? Nem is akármilyen nőnek - a legszebbnek, akit a történelem azóta is emleget? Mi lehetett a titka Cleopátrának, az ókori férfiak megb... > bővebben >>>
Mi nők
Az egyik kézben fakanál, a másikban olló
Az anyukák rugalmas munkahelyre vágynak; szívvel-lélekkel kézműveskednek és a családjuk támogatásával érik el üzleti sikereiket – derül ki a Meska.hu friss felméréséből. A "meskázó" anyukák gyakran ne... > bővebben >>>
Hetente megújuló kollekció a Warp Zone-tól
Unod már, hogy mindig lekésed az új kollekciók bemutatását? Csak a "maradékból" válogathatsz, mert a többi vásárló már a szezon előtt kifosztja a kedvenc üzleteidet? Még keresed az idei nyár trendjét?... > bővebben >>>
Esti híradó ZRT. 2006-2013 | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat