| Cimke: társ |
Találatok száma: 40 |
|
|
| Ha az allergiához asztma is társul |
| Az allergiás betegek nagy százalékánál jelentkezik egy időben asztma is. Ilyenkor az allergének elkerülésére fokozottan ügyelni kell, mert azok könnyen asztmás rohamot provokálhatnak a betegeknél.
|
|
| Magas a vérnyomásod? |
| A Reading Egyetem legfrissebb kutatása szerint már a kis mennyiségű céklalé fogyasztás is megfelelő gyógymód a magas vérnyomás csökkentésére. |
|
| Keressünk párt az interneten! |
| Mi az a vakrandi? Az ilyen találkozó manapság egyre elterjedtebb és nem csak a fiatalok körében. A felek ismeretlenül találkoznak egymással, előzetes egyeztetéssel. A legtöbb esetben ezt megelőzi egy hosszas ismerkedés, ám van, amikor a felek számára kevés idő is elegendő a találkozóhoz.
|
|
| Bizarr dolgokat okoz a rossz alvás |
| Egy kilenc éves fiú öt éven át szenvedett attól, hogy minden éjjel rettegve ébredt álmából. Lewis mindössze három éves volt, amikor szülei arra riadtak, hogy kisfiúk az ágyában sikoltozik és egy láthatatlan ellenféllel viaskodik. |
|
| Készen állsz az anyaságra? |
| Szakértők szerint egy nő akkor áll készen az anyaságra, ha már minden gondolata e körül forog. De vajon a társadalmi normákat figyelembe kell venni? |
|
| Rekordokat döntött a Társas játék |
| Október 23-án, kódolatlan hétvége keretében mutatta be a magyar HBO a legújabb saját gyártású filmsorozatát, a Társas játékot. A Herendi Gábor és Fonyó Gergely által rendezett sorozat megfelelt a legmagasabb elvárásoknak is, a kritikusok pedig már az elmúlt húsz év legjobb hazai filmsorozataként emlegetik a Társas játékot. |
|
| Pokorny Lia szeretett csúnya lenni |
| Pokorny Lia legújabb szerepében, a magyar HBO Társas játék című sorozatában Lővey Gabit, a csúnyácska könyvelőt alakítja, akit a sors igen méretes orral áldott meg. |
|
| Rúzsa Magdi is Lisztet remixelt |
| Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója előtt tisztelegve május 26-án este egy különleges zenei élményben lehetett része az Uránia Filmszínház közönségének. Négy zenei stílust képviselő neves zenei formáció, a The Balkan Fanatik, a the Carbonfools, a Compact Disco és a Pannonia AllStars Ska Orchestra, illetve Rúzsa Magdi vállalkozott arra, hogy a Red Bull Liszt Remix keretén belül újraértelmezze Liszt egy-egy híres darabját. |
|
| Lelki társ |
| Egy embernek több lelki társa is lehet, minél régebbi a lelke, annál több |
|
| nő vagyok a pasi mellett? |
| Ha nem viselkedsz nőként, vagy kevered a szerepeket, ne csodálkozz azon, hogy a pasik semmibe vesznek! |
|
| 9 tipp a csábító hálószobáért |
| A csábítás legjobb helyszíne a hazai pálya, vagyis a saját kuckód. Megmutatjuk, hogyan varázsolj belőle buja szerelmi barlangot! |
|
| Ideális partnerkapcsolat! |
| Minden ember keresi ideális társát, és csak kevesen érzik úgy, hogy meg is találták. Az ideális társ, az úgynevezett lelki társ az, aki mindkettőjük számára lehetővé teszi az optimális fejlődést. Nem csupán két ember közötti kapcsolatról van szó, hanem két lélek között létrejött kapcsolatról. |
|
| Meglátni és megszeretni |
| Hogy fizikálisan vonzónak találsz-e valakit, azt az első pillanatban tudod, de mi van az érzelmekkel? Hollywoodi tündérmese csupán, vagy valóban lehetséges első látásra beleszeretni valakibe? |
|
| Házasodjunk vagy ne?! |
| Hiába látom, hogy a barátnőim körülöttem sorra férjhez mennek, több felmérés állítja, hogy egyre kevesebb ember fogad örök hűséget a párjának – és nem csak Magyarországon. Vajon mi ennek az oka? 4 olvasónk megosztotta velünk a véleményét. |
|
| Az együtt élő párok hajlamosabbak a szakításra |
| A brit Office for National Statistics kutatása szerint az együtt élő párok könnyebben hajlanak a szakításra, mint a házasságban élő társaik. A vizsgálat eredménye szerint a házasok közül ötből négy család tíz évvel a házasságkötés után még mindig együtt volt, míg a papír nélkül együtt élők közül tíz év alatt ötből két pár útjai különváltak. Az öt együtt élő párból további kettő házassággal erősítette meg kapcsolatát, míg csupán egy pár maradt, akik egy évtized elteltével is együtt maradtak. |
|
| Az értelmiségieké a szexuális társkeresés? |
| A szexpartner kereső oldalak ismertsége igen gyors ütemben nő. De mégis mi ennek az oka és kik keresnek ilyen módon partnert? Az oldalak sikere annak köszönhető, hogy akik úgy érzik, valami hiányzik az életükből, vagy felturbóznák azt, az otthon kényelme és nyugalma mellett ismerkedhetnek, szexi társat, szexpartnert kereshetnek, vagy éppen csak lazán, tabuk nélkül belevethetik magukat a szex és az erotika nyüzsgő világába. Az emberek itt felszabadulhatnak gátlásaik alól, megoszthatják egymással titkos vágyaikat, izgató kalandjaikat, álmaikat, és csak rajtuk múlik, hogy meg is valósítják azokat. |
|
| Csikó Szabi fülig szerelmes barátnőjébe |
| A hetente jelentkező beszélgetéssorozatot a Nők Lapja Cafe olvasói szerkesztik, ők döntik el, kivel készüljön interjú a következő héten. Ezúttal Csikó Szabolcson, az RTL Klub Csillag születik című műsorának géppuskalábú táncosán a sor. |
|
| Fegyverezz le mindenkit a bájaddal! |
| Bűvöld el a környezetedben lévőket, és senki nem tud majd ellenállni neked. Tippjeinkkel könnyedén a társaság középpontjába kerülhetsz, és mindenkivel megtalálod majd a közös hangot. |
|
| Arcba szúrt szépség |
| Az öregedés gyorsaságának minimálisra csökkentése az arcon a legtöbb húsz-harminc év fölötti nőnek éppúgy központi kérdés az életében, mint az alakformálás vagy a diétázás. A fiatalító módszerek közül mi a mezoterápia folyamatát és hatásait mutatjuk be. A saját bőrünkön tesztelt kezelést elsősorban azoknak ajánljuk, akik a szikétől és a ráncoktól egyaránt irtóznak. |
|
| Kóros hajhullás okai, típusai |
| Kopaszodás okai, hajhullás megfékezése, hajnövekedés serkentése
A kóros hajhullás megváltoztathatja a páciens külső megjelenését, önmagáról alkotott képét, szorongáshoz, szélsőséges esetben személyiségproblémákhoz vezethet.
Napi 100-nál több hajszál elvesztése kórosnak tekinthető. Ez lehet tünete, vagy következménye más betegségnek. Ugyanakkor megváltoztathatja a páciens külső megjelenését, önmagáról alkotott képét, szorongáshoz, szélsőséges esetben személyiségproblémákhoz vezethet. |
|
| Elégedett vagy a testeddel? Teszteld! |
| Akár a párválasztásban, akár egy már meglévő kapcsolatban is jelentős szerepet játszik az, hogy mennyire vagy elégedett a testeddel. Fontos, hogy tisztában legyél azzal, hogyan viszonyulsz a külsődhöz, hiszen mindez kihat a cselekedeteidre, a szexuális életedre - a mindennapjaidra is! |
|
| Házasélettársak |
| Nem tudod kiverni a fejedből a nászinduló dallamát, s szinte már megvakít a képzeletbeli jegygyűrűd gyémántjának ragyogása. Évek óta ismeritek egymást, de még nem jutottatok el odáig, hogy megkérje a kezed. Te házasságra vágysz, ő viszont beéri az együttélésse |
|
| Milyen társ az elvált nő? |
| Pont olyan, mint az elvált férfi: attól függ… Van, aki túlságosan örül újonnan megszerzett szabadságának, de olyan is, aki kétségbeesve keresi a férj- és apapótlót. A kettő között pedig a szivárvány összes színe. |
|
| Őrült szerelem |
| A szerelem sokszor nem véletlenül kapja meg az őrült jelzőt, ugyanis svájci kutatók szerint tinédzserkorban a szerelmesek majdhogynem mániákus viselkedést mutatnak.
|
|
|
Top-Fit Info
Szépségápolás
Mi nők
|