Facebook
Cimke: cukorbetegség Találatok száma: 7

A kávé megelőzi a cukorbetegség kialakulását
Német kutatók bizonyítása alapján, a kávé csökkenti a idült betegségek kockázatát. A diabetikusok szerint sem kell ódzkodni a kávé fogyasztásától.
Cukorbetegség a stressztől?
A cukorbetegség szinte népbetegségnek számít, amelynek 2-es típusára számos életmódbeli tényező is hajlamosíthat. Dr. Marton Anna, az Oxygen Medical diabetológusa ezekről és a megoldási lehetőségekről beszélt.
Bizarr dolgokat okoz a rossz alvás
Egy kilenc éves fiú öt éven át szenvedett attól, hogy minden éjjel rettegve ébredt álmából. Lewis mindössze három éves volt, amikor szülei arra riadtak, hogy kisfiúk az ágyában sikoltozik és egy láthatatlan ellenféllel viaskodik.
Gyakoribb a cukorbetegség a magasabb végzettségüeknél
A felsőfokú végzettségűeknél nagyobb valószínűséggel alakul ki a cukorbetegség ritkább, autoimmun formája - vélik a stockholmi Karolinska Intézet kutatói, akik több mint 56 ezer felnőtt adatait elemezték
A szex és a cukorbetegség
A diabétesz korunk egyik legelterjedtebb betegsége. Gyakran már csak akkor fedezik fel, mikor kialakult, az esetek ritka százalékában pedig már komoly szövődmények is fellépnek, mire megtalálják az okát. Ha valakinél diagnosztizálják a cukorbetegséget, érdemes tudnia, hogy ez a szexuális életére is hatással lehet.
A terhesség alatti cukorbetegségről
A terhesség a kismamák életében a legboldogabb korszak - mégis beárnyékolhatja ezt az időszakot a cukorbetegség, amely ebben az időszakban gyakrabban alakulhat ki. A várandósság ideje alatt sok olyan hormon termelődik az édesanyában, amelyek az inzulinnal ellentétes hatásúak. Ha ekkor nem tud lépést tartani a megnövekedett igénnyel a hasnyálmirigy inzulintermelése, kialakul a szénhidrát anyagcsere zavara.
A cukorbetegség függ a táplálkozástól?
A cukorbetegség kialakulása mindig elégtelen inzulinhatás következménye. 1-es típusú cukorbetegségben az inzulint termelő sejtek pusztulnak el, azt mondhatjuk tehát, hogy az inzulinhiány abszolút. 2-es típusú cukorbetegségben inzulinrezisztencia áll fenn, azaz ugyanakkora inzulinhatáshoz nagyobb mennyiségű inzulinra lenne szükség, amelyet a szervezet már nem képes előállítani, az inzulinhiány tehát relatív.
Top-Fit Info
Segítse a fogyást természetes anyagokkal!
A tartós fogyáshoz elengedhetetlen az életmódváltás, amely mozgásra és megfelelő táplálkozásra épül. Dr. Bakanek György, az Oxygen Medical táplálék-kiegészítési specialistája azonban néhány olyan kieg... > bővebben >>>
Infarktus elhanyagolt érszűkület miatt?
A szív- és érrendszeri betegségek ma már szinte népbetegségnek számítanak, ám sokan még mindig nem veszik komolyan a figyelmeztető jeleket, későn fordulnak orvoshoz és az életmódjukon sem hajlandók ... > bővebben >>>
Szépségápolás
Szép körmöket gyorsan, egyszerűen!
Előfordul, hogy nincs időnk manikűröshöz menni, de szép körmökkel szeretnénk megjelenni valahol. Íme, néhány praktikus tanács. > bővebben >>>
Örök vörös
Most megtudhatod hogyan is kell használni a sztárok által is kedvelt, jól bevált vörös rúzst. > bővebben >>>
Mi nők
A barátom lehet egy férfi?
A férfiak és a nők teljesen különböznek egymástól, és ezen nem csak a külső jegyeket értjük. Másként éreznek, gondolkodnak, beszélnek. Mindezek ellenére létezik a sokak által lehetetlennek tűnő férfi-... > bővebben >>>
Rajzolj-színezz: Így légy kreatívabb!
Életünk szinte minden területén hasznát vehetjük, ha az átlagnál kicsit ötletesebbek vagyunk. Kreativitásunk fejlesztéséhez több módszer is a segítségünkre lehet. > bővebben >>>
Esti híradó ZRT. 2006-2012 | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat